A zeneoktatás digitális valóságának távlatai

>>Virtual Reality and Music<<

 

  1. A múlt emlékezetében

A magyar zeneoktatásról nagyjából mindenkinek Kodály Zoltán és hagyatéka jut eszébe, hiszen senki nem tett többet az iskolai zeneoktatás reformjáért Kodálynál, akire nemcsak zeneszerzőként, népzenekutatóként, de népnevelő zenetanárként is emlékezünk. A több, mint négy évtizeden át érlelt pedagógiai munkásságának és 21 füzetben összegyűjtött több száz énekgyakorlat a tanulmányokkal egyetemben a Kodály-módszer. Az általa a néphagyományokra felépített, korszerű módszertannal leginkább az általános iskola énektanításának reformját tűzte ki célul, mivel az egyetemi oktatás megfelelő alapok nélkül nem nyújthat magas színvonalat. Kodály zenei nevelési koncepciója az éneklésre – ezen belül is a közös éneklésre-, valamint a relítv szolmizáció rendszerére épülve, egy olyan zenei alapműveltség átadását tartja fontosnak, amelyben a zeneértő és hallgató én a személyiségformálás elvitathatatlan része, és amely kivitelezhetetlen a megfelelő szakemberek hiányában. Ezzel az alapképzéssel mindenki ugyanahhoz a tudásanyaghoz fér hozzá, szorgalma és tehetsége dönti el fejlődésének színvonalát.

A Kodály-módszer szerte a világon nagy elismerést aratott, olyannyira, hogy a világ másik feléről is érkeztek hazánkba elsajátítani, illetőleg számos ország beépítette a pedagógiai gyakorlatába. A módszer védjegye a “Legyen a zene mindenkié” vezérelv, hiszen a zene közösségformáló ereje neveli, csiszolja a hang mellett a lelket, a szellemet, a szociális attitűdöt. Mivel a hangszer a kiváltságosok öröme és feladata lehetett, a közkincs az egyetlen “saját jogú humán hangszer” volt, a torok, ezért válhatott világszerte ismert kórusműveinek forrásává. Az énekhang, mint ingyenes és különösebb erőfeszítés nélkül megszólaló instrumentum fókuszba helyezése, karöltve azzal a gondolkodásmóddal, hogy a zenei nevelést már az anyatejet megelőzően, már pusztán gondolat formájában is kell sugároznunk egy majdan születendő gyermeknek – hiszen az a lélek- és jellemformáló hatásánál fogva egész életén át jelentős fogódzót képvisel – hordozzák a kodályi paradigmaváltás legfontosabb sarokköveit. A Kodály-módszert méltán nyilvánította az UNESCO a szellemi kulturális örökség részévé 2016-ban.

  1. A jelen kihívásai

Jóllehet külföldön még számos helyen jegyzik és alkalmazzák a Kodály – módszer alapvetéseit, hazánkban egyre  marginálisabb jelentőséggel bír. Mi lehet az oka az emberközpontú, az intonációs készség fejlesztésének óriási távlatokat adó képzés hanyatlásának? Az ok nyilvánvalóan többsíkú. Egyrészt változott a pedagógus – tanuló viszony, melynek következtében módosítani kényszerültek a pedagógiai módszereket is, változtak a gyermekek szocializációs szokásai, szabadidős tevékenységei, életterük- és minőségük. Másrészt a digitális éra forradalmi újításai alapjaiban rengette meg az idősebb generáció által tanult, ezáltal tapasztalatból tanítható világról alkotott és átadható elképzeléseket, világlátásokat és logikát, hiszen egy merevségtől mentes, az internet hullámaira ezért könnyedén felkapaszkodó gyermek könnyen “kaphatja” hiteltelenségen a szülőt, nevelőt, amennyiben magabiztossága, vagy világi jártassága megdől a gyermeki rácsodálkozás szókimondó valóságában. Az a virtuális világ, ahol a szülő nem nőtt fel, tehát számára ismeretlen, és amely nélkül viszont a gyermek már csak komoly lemaradások árán nőhet fel, olyan dimenzióváltást jelent, amely komoly kommunikációs és információs éket ver generációk közé. Marad tehát a versenyfutás a szokásaiból kivetkező, és nehézkesen felfedezgető, bizalmatlan szülő és a kíváncsi, szárnyaló és kontroll nélküli gyermek között, ahol sejthető, ki lesz a befutó. Az új szelek miatt  a gyermek már nem fosztható meg egy olyan világ szükségszerű alkalmazásától, amelynek a szülő – nem lévén részese – legtöbbször nem tud hathatós segítséget nyújtani sem az információk felfedezésében, feldolgozásában, illetőleg az azoktól való védelemben sem, ezért a tudatos fogyasztásra nevelés preventív eszközeivel kell megteremteni azt a védőhálót, amellyel még így is csak feltételezhető a beláthatatlan károk elkerülése.

Nincs ez másképp a zenében sem. A legújabb, uralkodó zenei trendek a deep- a tech és az electro house, majd a dance és electro pop képlete a végy-egy-kis-dobot, majd scratch-elj itt-ott, és akkor készen is van. Minimális dallam, egy-két semmitmondó szófoszlány torzítva, fülsiketítő dob a rögvaló. Ha a gyermek nem találkozik otthon a jelenséggel, és miért találkozna hiszen vélhetően a szülők nem áldoznak a trendiség tiszavirág-életű oltárán, akkor bizony a baráti kör és a youtube hamar képbe hozza a csemetét, elég ehhez egy pop-up reklámzenéje is. Ha pedig ez a mainstream, akkor akár még ciki is lehet nem szeretni a műanyagzenét, vagy éppen csak nem hasznos nem szeretni, ha egyszer magányra kárhoztat a különcség. Az információdömping magával hozta az interneten fellehető zenei kincsesbányák feltárulását, így tulajdonképpen a kulcs meglenne a legpajkosabb Csajkovszkij-darab meghallgatásához, csakhogy a zenei- művészeti kultúrát mellőző, vagy korlátozó családi légkör aligha fogja habzsolni a klasszikusokat csak azért, mert szezám kinyílt. Ha tehát a kultúra fogyasztása szűkre szabott családi mintát mutat, akkor a lehetőség puszta tudata nem fogja megváltoztatni a fogyasztási szokásokat egyik napról a másikra, már csak azért sem, mert erre ugyanúgy igaz a megállapítás, hogy a meg nem tapasztalt (zenei) élmény nem átadható, mint az internetre, mint globális jelenségre, ahol a nem tapasztalás szintén nem teremt élménymegosztó szándékot. Viszont míg a nem ismeret a digitális világ előtt csupán nem nyújtott tudatosságot egy témában, addig a hiátusságok a netes parcellák bejárásakor komoly veszélyekkel fenyegethetnek. A feldolgozhatatlan mennyiségű és minőségű információ szűrése fizikai képtelenség, mely ellen az agy a saját eszközeivel védekezik: leszűkíti saját magát egy olyan csatornára, amekkora mennyiség a saját tempójában és szűrőjén keresztül átfolyatható, emészthető. És főleg igaz ez a zenére: olyan hatásmechanizmussal bír, hogy egyszerre képviseli a feledés és feledtetés jótékony homályát, a megélés horizontját, a figyelemelterelés áldatlan állapotát, a pótcselekvések fellegvárát, és így tovább…A zene mankó a fejlődő gyermeki léleknek, mivel készen kapja, nem kell megalkotni, nem kell véleményezni, elég élvezni. Nincs vele “dolog”, viszont nagyszerűen felnagyítja, vagy éppen elfojtja érzéseinket, így tulajdonképpen nagyszerűen lehet vele azonosulni, és takarózni is. Mivel a környező világ zenei ráhatása óriási erővel nyomja össze az embert, és különösen a korából fakadóan az ártalmas tartalmaknak sokkal inkább kiszolgáltatott gyermekeknek, így még fontosabb olyan zenei képzést nyújtani, amely nemcsak, hogy megalapozza a későbbi érdeklődését, de nyitottá is teszi a világ zenei fejlődésére azzal a képességgel együtt, hogy tud élni a minőségi választással és tudatos zenefogyasztóvá érleli. A zeneoktatás jellemformáló erejéből kiindulva nagyon fontos, hogy a pedagógiai módszereket adaptáljuk a jelen kihívásaira, és erre kondícionáljuk a pedagógusokat.

  1. A pedagógiai megújulás

Könnyen belátható, hogy a megváltozott környezet belső válságokat, változásokat fog indukálni, mely egyre sürgetőbb beavatkozást igényel. Nem szabható meg egy gyermek zenei ízlése, de terelhető egy értékes példával való elöljárással, a választás szabadságának átadásával. A zenei nevelés oktatási rendszeren belüli távlatai azonban sokat tehetnek azért, hogy a gyermek ne a zenei képletek bonyolultságán letörve keseredjen bele a számára sokszor érthetetlen és tanulhatatlan szolfézs útvesztőibe, hanem egy másik optikán át ismerkedjen a zeneiséggel. A Kodály-módszer relatív szolmizációs elképzelése valóban a stabilabb intonáció biztonságát nyújtja sok egyéb érdeme mellett, azonban nem lehet elmenni amellett sem, hogy számos zenepedagógus és zenész tapasztalja és vallja azt, hogy a módszer segít profivá válni, azonban az elrugaszkodás szintjén még gondot okoz a befogadása. Aki pedig ezt a szintet nem tudja megugorni, nem kellene, hogy lemondjon a zene áldásáról csak azért, mert még az elején elakadt és szerzett kudarc okozta sebeket, amik miatt aztán a zenéhez nem értők népes táborába sorolja magát, holott még csak ki sem derülhetett valódi affinitása, mert már előtte feladta a tudás iránti küzdelmet. Így aztán időszerű volna a zeneoktatás módszertana újragondolásának szükségessége, karöltve azzal a jelenséggel, hogy a digitális világ új eszközei hosszútávon mindenképpen átkeretezik a zeneoktatás jelenlegi perspektíváit. Ehhez szükség volna új eszközök tesztelésére és alkalmazására, az alkalmazásukhoz hozzáértő, és kellően nyitott pedagógusok hozzájárulására, akik vállalják a teljesen új területeken való felfedezőutat annak minden várt és nem várt szépségével és szépséghibájával. Ez a fajta pedagógiai kísérletezés az egyetlen módja annak, hogy a változó világ gyorsulásában lépést tartsunk a gyermekek változó igényével, a módszerek hatékonyságát növeljük, de legalábbis szinten tartsuk. Ez viszont egyben azt is jelenti, hogy a pedagógusoknak nem csupán egy nóvummal kell megbirkózniuk, hanem egyben egy olyan jelenséggel, amely nem kordában tartható, beláthatatlan sebességgel terjed, és kiszámíthatatlanok a veszélyei, a hatásmechanizmusa –

tehát olyan nyitottságot követel meg, mely egy be nem látható erőforrással való gazdálkodásra apellál.

 

  1. Gyakorlatorientáció  Kreativitás és zene

 

A zeneoktatás lehetőségei a XXI. században

Szinte minden nap leülök a zongorám mellé és erőt, ihletet merítek, vagy csak kikapcsolódom csodás hangját hallgatva. Rendszeresen improvizálok dallamokat, harmónia sorokat, melyekből később zeneszámok is születhetnek. Ami ennél meglepőbb, hogy nem zenei kérdéseimre is zenélés után rendszeresen érkezik a válasz. A zene agyamban olyan kapcsolódásokat aktivál, melyek a kreativitásomat serkentik. Gondolom erre már számos tudományos magyarázat született, de ellentétben azzal, amit sokan hisznek, a kreativitás nem egy mágikus hatalom vagy tehetség, amely csak korlátozott számú tehetséges ember számára áll rendelkezésre. A kreativitás mindannyinkon belül van, és éppen ezért létezik az ember alkotta világ.

Több ezer könyvben és értekezésben megkísérlik megválaszolni a kérdést: “Mitől lesz kreatív az ember?”

Szerintem a legfontosabb kérdés nem az, hogy mi ösztönözi a kreativitást hisz Isten nevében mindenki kreatívnak születik, hanem hol veszett el az emberi alkotói potenciál? Hogyan romlottak el a dolgok? Ezért azt hiszem a jó kérdés, hogy: „miért nem kreatívok a felnőtt emberek?”

Minden gyermek születésétől hordoz kreatív potenciálokat Ez az egyik legfontosabb attribútum, amely az emberi agyat elkülöníti a bolygó többi élőlényétől. De miért érzi sok ember azt, hogy kiölték belőle az idők során a kreativitást? Ez talán azért van, mert nincs arról fogalmunk, hogyan lehet a kreativitást, a velünk született tudást felszínre hozni? Vagy azért, mert olyan társadalmi környezetben élünk, ahol felnőtté válva elveszítjük kapcsolódásunkat a kreatív természetünkkel? Felnőttként valószínűleg sokkal többet tanulhatunk a kreativitásról a gyerekektől, mint amit tanítani tudunk nekik…

Az oktatási szakember, Sir Ken Robinson azt mondja, hogy jelenlegi általános iskolai oktatási rendszerünk megöli a kreativitást. Gyakran megbüntetik a gyerekeket, ha hibákat követnek el és elkényeztetik őket, hogy másképp viselkedjenek. A jelenlegi oktatás súlypontja az utánzáson, a memorizáláson, a rögzített szabályokon, és előre megfogalmazott képleteken és meggyőződéseken alapul a világ működési módjával kapcsolatban. A gyerekeknek meg kell tanulniuk követni az utasításokat, tudniuk kell, hogyan reprodukálják azt, amit látnak és hallanak, és képesek legyenek részt venni a koordinált csoportos tevékenységekben, de ezek a gyakorlatok kevéssé ösztönzik a kreativitást. Sajnálatos módon a kizárólag ezekre a keretekre korlátozott gyermekeknek sokkal nagyobb kihívást jelent az önkifejezés, új ötletek, innovatív megoldások létrehozása. A kreativitás, amelyet ritkán a félelem, ítélet vagy megfélemlítés állapotában szökken szárba, maga után vonja a hibák elkövetését. Beethoven több, mint 50 zenei ötlet közül választotta ki a számára leginkább megfelelőt. Thomas Edison, az elektromos izzó feltalálója azt nyilatkozta, hogy soha nem hibázott az izzólámpa kikísérletezésénél, csak ez egy 2000 lépésből álló folyamat volt. A kívülállók számára ugyanakkor, ez egy kudarcokkal teli, de sikerrel végződő folyamatnak tűnt.

A kreativitás három alapvető összetevője: a problémamegoldás, az önkifejezés és a képzelet. A képzelet a kreativitás forrása, mert határok nélkül csaponghatunk egy sajátos, érzékfeletti világban, ahol minden lehetséges és mindenre van megoldás.

A gyerekek játék közben el tudják képzelni, hogy képesek megoldást találni a problémákra. Válaszokat találnak a kérdésre: “Mi van akkor, ha…?” Képesek egy jövőkép vázolására. A gyermekek számára a kreativitás is fontos, mert ez azt jelenti, hogy nem csak egy helyes válasz létezik, ami lehetőséget nyújt a sikerhez. Ez viszont elősegíti a folyamatos tanulást és önépítést.

        A kreativitás az egyik legfontosabb eszköz egy gyermek fejlődéséhez, ha később az életben szeretne sikeres lenni. A gyerek kreatív fejlesztése közvetlenül kapcsolódhat a jövőbeli sikereihez számtalan  foglalkozási területen, akár  tudósként, vállalkozóként, orvosként vagy művészként.

Az IBM számítástechnikai óriás vállalat megbízásából nemrégiben 1.500 vezérigazgatót kérdeztek meg, és ők a kreativitás létét nevezték meg a jövőbeni vezetők első számú ismérveként.

A hazai ének-zeneoktatás az általános és középiskolákban a kötelező, ámbár teljesen felesleges dolgok közé tartozik az általános megítélés szerint. Sajnos a gyerekek többsége is így gondolja. Ez hozzájárul a zenei műveltség és közvetve a kreativitás rohamos hanyatlásához hazánkban.

A zenét valamilyen korszerű formában integrálni kell az általános iskolai oktatásba, hogy az mindenki számára elfogadottá, magától értetődővé váljon.  A  kreativitás ösztönzése mellett a zene hozzájárulhat a kreatív gondolkodás fejlődéséhez.

Einstein, akit az elmúlt évszázad egyik legkreatívabb géniuszának tartanak, gyakran a zenéhez fordult, hogy az segítse a kreatív gondolkodásának folyamatát. Einstein Max Wertheimer kreativitási tudósának elmondta, hogy logikai szimbólumokkal vagy matematikai egyenletek segítségével még soha nem ért el tudományos áttörést, szemben a képekkel, az érzésekkel és a zenei architektúrákkal, melyek igazán inspirálták.

        Einstein egy megmagyarázhatatlan kapcsolatot ismerhetett fel a zene és az ő tudományos gondolkodása között, és gyakran a zenének tulajdonította saját tudományos intuícióit. “Ha nem volnék fizikus,” mondta egyszer, “valószínűleg zenész lennék. Gyakran gondolok zenére. Élvezem a zenét álmomban. Az életemet a zene szempontjából tekintem… Az élet legnagyobb öröme a zenéből származik. ”  Maja testvérének elmondása szerint, amikor egy pillanatnyi bizonytalansággal szembesül, Einstein leül a zongorához, és csak néhány billentyűt nyom le, utána pedig feláll, mondván: “Most megtaláltam.”  A zene új és kreatív irányokba viszi gondolatait.

Ennek tükrében talán nem is olyan meglepő, hogy a mérnökök, tudósok a Szilícium-völgyben szinte valamennyien gyakorló zenészek.

        A zenélés – különösen az improvizáció és a zeneszerzés – a zenei alkotás maga, oly mértékben meghatározó  folyamatok,hogy képesek több agyi területet aktiválni, és segíteni nagyobb kreatív kapacitás kifejlesztésében. Úgy tűnik, agyunk egy optimális alkotó állapotba lép be, ahol speciális területek aktiválódnak, melyek felelősek a logikus és kritikus gondolkodásért, az ítélet alkotásért, sőt az önvédelemért és más agyi területekért is. A kutatók, mint Mónica López-González és Charles J. Limb szerzők, agyi képalkotást használnak a spontán művészi kreativitás neurális alapjainak tanulmányozására a zenei előadáson keresztül, a jazz improvizációtól a freestyle rapig. Megállapították, hogy az improvizáció során deaktiválódott agyi területek megegyeznek az álmodozás és a meditáció során használt területekkel (a képzelet és a kreativitás gazdag  területeivel), míg az aktivált területek a nyelvi és szenzomotoros képességeket foglalják magukban.

        Az egyszerű zenehallgatás segíthet kikapcsolódni, a relaxáció a kreativitás kulcsa. Jonah Lehrer, agykutató  azt mondja, hogy a kreatív pillanatok általában az alfa hullámok állandó ütemének felelnek meg, amely az agy jobb féltekéjéből származik.  Ezt a relaxáció ösztönzi. „Miért fontos a nyugodt lelkiállapot a kreatív elmélyüléshez? “- írja. “Amikor elménk könnyed, figyelmünket sokkal inkább tudjuk befelé irányítani, köszönhetően az alfa hullámoknak…. Ezzel szemben, amikor szorgalmasan összpontosítunk, a figyelmünket kifelé irányítjuk. „

        És Lehrer egyetért azzal, hogy az egyik legrégebbi és legszélesebb körben elérhető erőforrás, amely segít az elme lazításában, a zene. A zene megváltoztathatja agyhullámaink állapotát, és olyan neurotranszmittereket idézhet elő, mint a dopamin, amelyek megváltoztatják a hangulatot, és jutalmaznak minket kreatív áttörésekre.

A zene segíthet a képzelőerő ösztönzésében is, amely az alkotási folyamat egyik kulcskomponense. Egy olyan dal meghallgatása, amit szeretünk, vagy teljesen belemerülünk egy gyönyörű zenébe, megváltoztathatja a hangulatot, képeket hozhat a fejünkben, befolyásolhatja a limbikus agyunkat, és új ötleteket nyithat meg.

        Mivel több, mint tíz éve hang-technikusokat oktatok, akik érettségi után kerülnek hozzám erre a speciális képzésre, zenei műveltségük egysíkúsága mellett feltűnt a fizikai, matematikai és biológiai ismeretek súlyos hiányossága, valamint a kreativitás és motiváltság hiánya is.

A hangmérnöki tevékenység meglehetősen sokrétű, klasszikus és könnyűzenei stúdió munka, filmhang, rádió-televízió hang, koncert és rendezvényhangosítás, kiadványszerkesztés, produceri munka, itt roham tempóban nyert teret a digitális eszközök használata, megkönnyítve a mindennapi szerkesztői és művészi munkát.

Megfigyelésem szerint a hallgatókhoz sokkal könnyebben sikerült eljuttatni a zenei alapokat és az azokkal összefüggő stílus és hangzásbeli sajátosságokat, követelményeket, ha az általuk hallgatott zenéktől indultuk el. Ezek a zenék javarészt elektronikusak, számítógéppel létrehozhatók, manipulálhatók. Nem kell hozzá hangszeres tudás, de az alkotás élményét nyújtja tanulók számára. Ugye nem kell a fentebb leírtak után kihangsúlyozni, miért oly fontos dolog ez?!

hhoz, hogy kreatív, izgalmas, motivált emberek sokasága alkossa társadalmunkat, az alapoktól kell elindulni. Az általános és középiskolákban célszerű lenne a zeneoktatást ezen megfigyelések birtokában kiegészíteni napjaink könnyű zenéjének oktatásával, mégpedig az egyre okosabb telefonokon futó alkalmazások segítségével.

Nem az a cél, hogy mindenki profi zenész legyen. Ez egyébként is nagyban függ az egyén adottságaitól. De valamilyen zenét mindenki szeret és ezen keresztül megközelítve az egyéneket a kreativitásbeli előrelépés mellett a zenei, irodalmi, történelmi, biológiai, fizikai és matematikai tudás, műveltség is fejlődik.

        A kezünkben hordjuk a jövő egyik legkomolyabb lehetőségét az új kreatív ember megteremtéséhez, amihez nem kell mást tennünk, csak a velünk született kreativitásunkat megőrizni és fejleszteni okos eszközök és még okosabb tanárok segítségével.

  1. Cél

A program célja egyrészt a pedagógusok érzékenyítése az új módszerekre, eszközökre: szolmizációs applikációk, zeneszerkesztő szoftverek, hangszeres alkalmazások, stb. Másrészt minél szélesebb körben, korosztályban, minél több gyermek számára lehetővé tenni ezen eszközök, módszerek, programok alkalmazását, az eredmények monitoringján keresztül jó gyakorlatok kialakítását, megosztását minél tágabb körben. Mindezeket olyan zenei élménytábor keretében, ahol mind a kiválasztott diákok, mint pedig az érdeklődő pedagógusok kölcsönösen fejlődnek-fejlesztenek egy egységes, nyitott horizontú zeneiség jegyében, melynek távlati céljai természetesen nem állnak meg a tábor kapuinál, hanem tanóra keretében is alkalmazásra lelnek. Cél tehát a zenei képzés digitális pedagógiai módszerekkel történő támogatása éves szinten minél nagyobb arányban, ezen módszerek vonatkozásában a pedagógusok szakszerű képzése, a módszereken-eszközökön keresztül többirányú érzékenyítés mind a zene, mint jellemformáló erő együttes kiaknázása, a zeneszeretetre, zeneértésre nevelés jegyében, valamint a gyermek-szülő-pedagógus relációkban olyan új megértési-befogadási-elfogadási távlatokat nyithat, mellyel egy gyermek legfontosabb szocializációs kapcsolódásai és állomásai a lehető legtöbbet adják neki, hogy a lehető legtöbbet tudjon kihozni magából.

  1. Vízió

A zenei képzés digitális pedagógiai módszerekkel történő támogatása tulajdonképpen a zene, mint művészeti ág oktatásának felzárkózása az egyéb tudományok – természettudományok, más művészeti ágak – digitális perspektíváihoz. Ennek hiányában különösen egy ilyen más kódrendszerű jelenség, mint a zene, elérhetetlenné, és befogadhatatlanná válhat, továbbá ez az érzés konzerválódhat egy életre. A Kodály-módszer átgondolásának, és a jelen pedagógiai irányelvek megreformálásának szükségessége azért is időszerű, mert a változás után kullogni sokkal nagyobb lemaradást eredményezhet, mint beleállni a sodrásba és esetleg felkészülten várni-tenni az elkerülhetetlen jövőben. Érdemes újragondolni Kodály legfőbb bölcseletét is, hiszen a nagy alapigazságok csak akkor bizonyulnak méltónak az utókor emlékezetére, ha minden időben alkalmazható tartalommal bírnak. A “Legyen a zene mindenkié” alapvetése pedig ezen új virtuális valóságban lehet csak igazán helytálló: hiszen a zenei applikációkkal, programokkal önmagukban is teremtővé váló, önbecsülést, önbizalmat szerző gyermekek kapacitálhatóak csak igazán további alkotásra, s ezen keresztül egyre magasabb szinten képesek lehetnek a tudás befogadására, a fejlődésre, valami új teremtésére, saját maguk önkifejezésére, ezáltal tudatos társadalomépítésre. A digitális módszerekkel támogatott készségtárgyak összefűzése, és minél magasabb szintű oktatása pedig kiváló lehetőség egy alapvetően már – többnyire tudattalanul – fogyasztó generáció helyes orientációjára, érdeklődésük vektorálására, önmaguk jobb megismerésére, és a mindig gyorsuló világunkban való eligazodásra.

kattints rá ha kíváncsi vagy rá:

Virtual Reality and Music